Sokan nem értették, mikor benyögtem otthon, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, felmondok a jól fizető, biztos állásomból Lisszabonban, összepakolok egy hátizsákba és veszek egy csak odaútra szóló repülőjegyet Thaiföldre, ahol önkénteskedni szeretnék, amennyit csak tudok.

Őszintén szólva, ha most ideülne mellém a 2 évvel ezelőtti énem, az a Lilla, aki félt kiállni magáért, és mástól várta a boldogságát, valószínűleg kinevetem és rálegyintek, hogy „na persze, akkor mersz Te majd ilyet csinálni, ha leesik a piros hó a Bakonyban.”

Két héttel az ázsiai kiköltözésem előtt pont a Bakonyban túráztam, piros hó ugyan nem volt, fehér is csak alig, de Thaiföldre végül ideértem. Ennek már egy hete. Gyorsan megy az idő.

Remélem ennyi idő alatt végre a családom is abbahagyta a pityergést. Na, jó, anyura elég büszke vagyok, tényleg gyakorlat teszi a mestert, most már megszokta, hogy engedjen el, így a sírás remélem nem tartott hat napnál tovább. 

2021 augusztusában egy egész hónapig voltam Peruban, önkénteskedtem és kicsit túrázgattam, szintén egy kisebb hátizsák volt nálam ez idő alatt. Mikor szeptember elején visszatértem Lisszabonba, éreztem, valami megváltozott. Beléptem a gyönyörű szép lakásomba, megláttam azt a rengeteg, irtózatosan felesleges ruhát, dolgot, kence-ficét, kütyüt és cuccot, amit minden gond nélkül mellőztem egy hónapig, és elborzadtam. Gyorsan elkezdtem eladogatni vagy elajándékozni mindenem. Ez kicsit könnyített rajtam, de nem volt elég. Jött a neheze.

Visszaültem dolgozni.

A hétfőtől péntekig tartó, reggel 8-kor kezdődő és délután ötkor végződő munkámba. Szenvedtem. Nem értettem, miért csinálom ezt. Miért születtem erre a Földre, ha nem tudom azt az életet élni, amit igazán szeretnék, egy olyan szabad életet, ahol nem a mókuskerékben vagyok, de igazán tudok menni a Világba, beszívni, megismerni, adni, tanulni, inspirálódni, segíteni, megérteni. Ebbe beletartozik az, hogy megérteni magamat is. Éreztem, valami teljesen átkattant, szeretnék menni, felfedezni, ahogy egy kedves barátnőm mondta, „gyermeki kíváncsisággal vágtatni az ismeretlenbe”.

Felcsaptam a laptopom, vettem egy egy útra szóló thaiföldi repjegyet, egy 60 literes hátizsákot, felmondtam a fix munkahelyemen, felhívtam a családot, s közöltem, hogy világgá megyek. Vagy legalábbis Ázsiáig. S végtelenül boldog vagyok, hogy megtettem. 

Most itt vagyok, Phi Phi szigetén, 6 órával előrébb, mint ti, akik olvassátok ezt a blogot, végtelen harcot vívok a szúnyogokkal, napjában 10 liter vizet leizzadva a 80%-os páratartalmú, 35 fokos hőségben és 6 pólóval élek, szinte napról napra kitalálva, hol aludjak, néha hatodmagammal egy hostelben. Lehet mindez borzalmasan hangzik, de komolyan imádom.

Nagyon nagy csend van így a fejemben, távol mindentől, ami meghatározhatná, hogy ki vagyok vagy milyen vagyok egy modernebb világban, egy kényelmes, ismert zónában, vagy éppen abban az európai rendszerben, amibe beleszülettem, amiben nevelkedtem. Ez a hely lehetőséget ad olyan dolgokat felfedezni magamban, amiket lehet nem tudtam igazán előkaparni eddig. Ahogy Peruban is, itt is átértékelem a szerepem a világban, de legfőképpen a hála igazi, mély fogalmát. Büszkeség is van bennem, hogy megmertem ezt lépni, mert látom, hova jutott el az a kislány, aki nem mert önmaga lenni, és egyedül is boldogságot teremteni, belülről. 

Viszont nem hazudok, előkaparok olyan dolgokat is, amikkel nagyon fájdalmas szembenézni, az önzőségemről, a félelmeimről és a gyengeségeimről és azokról a dolgokról, amikkel még meg kell küzdenem. Viszont örülök, hogy meghívhatom a démonjaim is teázni, és mesélhetnek nekem. Helyet adok nekik az asztalomnál, néha töltök is nekik még teát, hogy maradjanak tovább, mert szeretném jobban megismerni őket. 

Azt hiszem, az a legszebb kifejezés arra, ahogy élek most, hogy végtelenül egyszerű és ez az egyszerűség végtelenül gyönyörű. Ebben az egyszerűségben pedig nincs annyi zaj, ami zavarhatná a teázgatásomat magammal, ahol egyre többen kapnak helyet, most éppen Bátorság, Önállóság, Önszeretet, Önzőség, Híúság, ha nevén kell szólítanom őket.

Olyan tiszta természet van körülöttem, amit szavakkal leírni képtelen vagyok. Mindig ez a legnehezebb számomra, amikor elkezdek írni, hogy átadjam azokat a színeket, amiket látok, a kristálytiszta türkizkék víz ezer árnyalatát, vagy a trópusi erdők ezer zöldjét. Elképesztően gyönyörű minden, ami eddig a szemem elé tárult. Soha nem láttam ennyire tisztán csillagos eget még sehol ezelőtt. Tegnap éjszaka fürdeni mentem a tengerbe, és úgy bámultam őket, mintha előszőr mutatkoznának be nekem.

A helyiek nagyon kedvesek, az activity is egyre jobban működik köztünk. A helyi parfüm az a szúnyogírtó, ezt is meg lehet szokni egy idő után, főleg ha az ember realizálja, mennyi is kell belőle, ha a legfinomabb vércsoport a kis dögöknek a 0-s (szerencsére, nekem pont ez van).

A thai étel isteni finom, kész szerencse, hogy soha nem ettem még pad thai-t Európában, így itt találhattam ki, mennyire is szeretem és mennyire ízlik, habár, sok más választásom amúgy sincsen. 

Az elmúlt egy hetet megint csak egy kis ismerkedéssel, kirándulással indítottam, de remélem hamarosan tudok nektek írni az önkénteskedésről is, amikor megkezdem azt. Addig is, ha szeretnétek, kövessetek, rengeteg szeretet ad, amit remélem én is valamilyen úton-módon adni tudok Nektek ezekkel a sorokkal. 

FOTÓK: INSTAGRAM 

LILLUS_HEGE