Ellátogattam egy kambodzsai sziget eldugott partszakaszára. Amikor azt mondom eldugott partszakasz, értsétek úgy, hogy, ha nem keresi valaki szándékosan a helyet, nem fog az ember véletlenül belebotlani. Nem jár erre a kutya sem.
A partszakaszon egy szálláson tudsz megszállni, ezt egy helyi család üzemelteti. Milyen is ez a szállás? Hát, összeraktam a bungaló és dzsungel szavakat, így kijött az, hogy dzsungaló, ami tökéletesen meg is felel rövid leírásként a helyre.
Az erdő közepén van a szállás, négy fal, egy ágy, fürdő a kertben, szintén nem túlagyalva- 4 fal, egy zuhanyzófej, amiből csak hideg víz jön és egy wc. Elektromos áram csak délután öttől reggel hétig, az is csak azért ebben az idősávban, hogy este be tudd kapcsolni az ezeréves ventilátort a szobában, ami körülbelül annyit ér a 40 fokos hőségben, mint szitával vizet merni.
Szolgáltató nincs a szigetnek ezen a részén. Ha nincs áram, nincs wifi, nincs net sem, a világ is véget érhetne sem értesülnél semmiről. A családnak van egy konyhája, itt tudnak főzni, ha enni szeretnél, körülbelül 2 dollár egy méretes adag étel. Apropó, Kambodzsában, még mindig nem sikerült megfejtenem miért pontosan, de két teljesen egyenrangú valuta van, fizethetünk amerikai dollárral vagy kambodzsai riel-lel, ugyanaz, még vegyesen is használhatod őket. Egy dollár 4000 riel. Sem több, sem kevesebb, pontosan ennyi mindenhol. Számológépet tartok magamnál, ha már valami 75 centre végződik, akadnak bajok.
Szóval, itt töltöttem néhány napot ebben a dzsungalóban.
A partszakasz egyszerűen olyan volt, mintha valaki kiphotoshoppolta volna a valóságot- a homok vakítóan fehér, a víz ragyogóan kék volt, a legszebb pedig, hogy a helyi családon kívül -akiknél megszállnak a magamfajta, zajtól elvonulni kívánó hátizsákos nomádok- és másik 5 ilyen kalandoron kívül nem volt itt senki rajtam kívül.
Voltak napok, amikor az egész tenger az enyém volt, mert nem láttam senkit. Barátkozni könnyű volt, nem volt gond megjegyezni ilyen kevés embernek a nevét, nemzetiségét, arcát. Nem volt tömeg, na.
A sziget e szakaszának egyébként Coconut Beach a neve. Nem volt nehéz összerakni miért- minden méteren van egy kókuszoktól roskadó pálmafa. Így megkezdődött a szabadrablás is, nehézségek árán, de sikerült levernünk egy-kettőt a fáról, amit utána egy húsvágó konyhakéssel fel is vágtam, így víz helyett megesett, hogy kókuszvízzel csillapítottam szomjamat.
A majmok jelenlétét már megszoktam az elmúlt Délkelet-Ázsiában töltött 9 hetem alatt, viszont egyik reggel meg volt bolondulva az összes.
Éppen mentem reggelizni a konyhába, amikor hallottam, valaki követ. Hátrafordultam és egy majom volt a lábamnál, néhány centin múlt, hogy nem kapta el a bokámat, a fogsora csak úgy csillogott, amikor ráförmedt és halálosan ijesztő volt ez az egész. Őszintén nem tudom, életem legnagyobb hülyesége volt-e sikítva elkezdeni lélekvesztve szaladni, de mindenesetre túl éltem a „támadást”, utána napokig egy bambuszpálcával a kezemben mászkáltam, elvileg ettől félnek és távol maradnak.
Később, amikor kijöttem a zuhanyzóból, szintén ott szobrozott egy majom, elkezdett visítani a törölközőbe csavart látványomra, (szegény majom). Tőle sem ijedtem meg kevésbé, a bambusz fegyveremet pedig a szobám előtt hagytam.
Tudtam, az egyik argentin srác, akivel összebarátkoztam, a zuhanyzó melleti dzsungalóban lakik, így elkezdtem reggel 8-kor kiáltozni, hogy „Fernando, Fernando!”, hogy a srác kijöjjön és elzavarja a majmot.
A srác amúgy előtte nap traumatikus élményeiről beszélt Lady Gaga Alejandro számával kapcsolatban, amiben ugyanúgy elhangzik, hogy „Fernando, Fernando…”, így nem jött segíteni, azt hitte én is csak cukkolom a nevével, úgyhogy fél órát szobroztam a zuhanyrózsa alatt egy törölközőben, míg elment a maki.
Másik este két német lány közölte, hogy ne menjek ki a fürdőbe, ha félek a kígyóktól, mert ott van egy méretes példány, de megjelent már egy 35 centis tokay gekkó is, talán az kevésbé ijesztő. Hát nem. Talán a tappancsai cukik voltak, de távolról néha jobb szeretni. Jót tesz a kapcsolatnak. Aznap este úgy gondoltam, mosdóba tök felesleges kimenni, egy felnőtt ember vissza tudja tartani, ha szükséges. Most pedig úgy éreztem, szükséges.
Éjszaka lementünk a partra úszni, ugyanis tele volt a szakasz fluoreszkáló planktonokkal, felettem a színtiszta csillagos égbolt, ugyanez volt alattam vízi verzióban. Elképesztő volt, olyan élményben részt venni, amiért máshol turisták fizetnek.
Elképesztő élmények voltak ezek, néhányat viszont nem fogok visszasírni.
TOVÁBBI FOTÓK: INSTAGRAM
LILLUS_HEGE
